Legyen úgy, vagy legyen így, vagy legyen inkább sehogy - de mindez nem is számít, mert a lényeg, hogy valami legyen.
A döntés ténye ott kezdődik, hogy létezik-e egyáltalán maga a döntés. Hogy megadatott-e a választás lehetősége, vagy még az sem, csak sodródni kell az árral - de hát miről szólna az élet, ha nem erről? A döntések néha hullámként csapnak össze az ember feje felett . aztán forró sivatagként veszi körül az embert gyötrő tehetetlenségében.
Mert ha még van is döntési lehetőség, akkor sem biztos, hogy minden kártya a kezünkben van - mert sokszor a mi sorsunk is mások döntéseitől függ. Mert sokszor mások élete is a mi döntésünktől füg - és az univerzum, maga kozmosz ezek közötti harmónia megteremtésének kusza egyvelege.
De mit érne az élet, ha ez a harmónia felborulna? Vajon jó lenne-e az, ha az embernem dönthetne semmiről - vagy akár jó lenne-e az, hogy az ember mindenről maga dönthetne? Az élet, pontosabban az élvezhető élet egyik alapfeltétele a kiszámíthatatlanság - ha jobban belegondolunk ez magának a reménynek a definíciója. Aztán mire menne az ember remény nélkül?
De szükség lenne-e reményre abban az esetben, ha az ember mindent saját maga tudna irányítani? Mondjuk az az élet relatív rövid lenne - meghalnánk az unalomtól. Elvégre Isten is halott - ő egy élő poélda volt vagy lehetett arra, hogy a mindenhatóság halálos. Mert egy idő utan az amúgy öröklétre törekvő ember a saját döntései alapján nis eljutna arra a pontra, amikor belátná, hogy az élet nem csak mulandóm, hanem mulandónak KELL lennie - ezért Önnön sorsukat pecsételnék meg. Ezz csak idő kérdése.
De mit számít egy perc, egy óra, egy év a világmindenség végtelenségéhez képest? Egyszerre mindent és egyszerre semmit - hiszen az abszolút világ szempontjából mindez nem több, mint egy múló pillanat - viszont a ma már elterjedt individualista szemléletmód szerint a világ én magam vagyok - nekem pedig minden eltöltött másodperc pótolhatatlan, ezáltal értékrendáleg fel sem fogható.
